A gyűjtők és kaktuszkedvelők mindenféle kártevőktől rettegnek. Íme, az egyik leggyakoribb, amelytől komoly erőfeszítésbe kerül megszabadulni, vagy mondhatom úgy is, hogy szinte lehetetlen, újra és újra felbukkanhatnak.  

Kis, vagy apró termetű (10 mm-nél kisebb), viaszkiválasztó, szipókás rovarok. Rengeteg fajtája létezik. Igyekszem azokkal foglalkozni ebben az írásban, amelyek elsősorban a kaktuszokra lehetnek veszélyesek.

Egy közös azonban van a tetvekben, legyen az bármilyen is, mind a növényünk, ezúttal a kaktuszunk vagy pozsgásunk nedvére pályázik.

Felépítés

A pajzstetvek családjába tartoznak az úgynevezett viaszos pajzstetvek (Pseudococcoidae fajok). A nőstények testét lágy, fehér viaszszemölcsök vagy sűrű szálakból álló fehér viaszváladék borítja, ami tulajdonképpen a pajzsot helyettesíti. Egyesével vagy csoportosan telepszenek meg, főként a szártagok elágazásainál és a szemölcsök tövénél. Kedvezőtlen környezeti feltételek esetén (+ 2 C alatti hőmérsékleten) a lárvák lehúzódnak a talajba, és a gyökereken, főleg azok elágazásaiban telepszenek meg.

Tünetek

A pajzstetvek szúró-szívó szájszervükkel átszúrják a szöveteket, és sejtnedvvel táplálkoznak. A zöld növényi részeken világos szívásfoltok keletkeznek. A megtámadott kaktusz nehezen vagy gyengén fejlődik, szinte összeaszalódik, arról nem is beszélve, hogy nem virágzik, s akár el is száradhat, ha időben nem segítünk rajta.

A legjellemzőbb, hogy a fertőzött részeken a pajzstetvek által kiválasztott, cukorban gazdag „mézharmat” lesz, amire ráadásként, tetézve a bajt, még korompenész is megtelepedhet.

A megtámadott növény könnyen felismerhető a barnás pajzsszerű vagy fehér, gyapjas, vattacsomókhoz hasonló védő viaszburokról. A pajzstetű-nőstények hátukat viaszgyapjú vagy pajzs fedi, rovarokra egyáltalán nem hasonlító élőlények, s tapasztalatlan szemnek szinte felismerhetetlenek.

Olvastam már olyan esetről is, amikor egy kaktuszkedvelő büszkén mutogatta egyik gyűjtőnek, hogy milyen szép az Aporocactus flagelliformis-a, mennyire mutat a zöld alapon a sok vattaszerű pamacs, s nem ismerte fel, hogy azok kártevők, s a növény már alig élt.

Azért is kapta ezen írás ezt a címet, hiszen gyakorlatlan szem számára a tetvek nagyon megtévesztőek. Már csak azért is van valóban vannak olyan kaktuszfajták - lásd Astrophitumok - amelyek könnyen beszerezhetőek, azaz kezdők is kézbe kapják, s amelyek felületén valóban vannak fehér mintázatok.

De lássuk a gyűjteményekben milyen pajzstetű fajok fordulhatnak egyáltalán elő:

• Apró kaktuszpajzstetű (Diaspis echino-cacti): Szinte csak szobai körülmények között terjedő 2mm átmérőjű, kártevő, szürkésfehér kerek pajzzsal. Üvegházi kaktuszok kártevője. A kaktuszok törzsén és az ágakon helyezkednek el.
• Gyapjastetű (Planococcus citri): A korompenészes növényen elrejtőzve, rendszerint csoportosan megtalálhatók e fehéren viaszos pajzstetvek is. Ha a növény nem korompenészes, a fehér vattaszerű csomók akkor is feltűnőek.
• Gyökérpajzstetű (Rhizoecus falcifer): Gyökereken és szárrészein élősködő, fehér színű viaszos pajzstetű. Fertőzés esetén a növény megáll a fejlődésben. Ha a növényt a cserépből óvatosan kiütjük, a gyökérlabda felszínén és a cserép falán fehér, penészszerű foltokat vagy bevonatot találunk. A gyökerek megtisztításával és beöntözéssel kezelhető.
• Hosszúfarkú kósza pajzstetű (Pseudococcus adonium): Csoportosan szívogató, 3-5 mm nagyságú, ellipszis alakú rovar. Teste pirosas színű, fehér viaszszemölcsökkel borított. Testének peremén 17 pár nyúlvány van. Testvégi páros nyúlványa olyan hosszú, mint a teste. Helyváltoztató. A növény törzsén fényes mézharmat és korompenész bevonat látható.
• Rövidfarkú kósza pajzstetű (Pseudococcus citri): A rovar leírása megegyezik a hosszúfarkú kósza pajzstetűnél leírtakkal, de testének színe világossárga vagy sárgásbarna, testvégi nyúlványai pedig rövidek.
• Hosszúfarkú vándor (Pseudococcus longispinus- viaszos pajzsos): Jellemzően üvegházi károsítók kb. 3,5 mm hosszúságúak, zöldes színűek, folyamatos a rajzásuk miatt gyors szaporodásúak. Mézharmat-ürítésük miatt korompenész megjelenését is kiváltják.
• Rövidfarkú vándor (Pseudococcus obscurus – pajzs nélküli): Hasonló életmódú , 5 mm-es, rózsaszínes kártevő.
• Gyapjas kaktuszpajzstetű (Erinococcus cactarum): Eléggé nagy faj, teste ovális, 3 mm hosszú és 1,4-1,6 mm széles. Testének szélén számtalan tüske alakú viaszkiválasztó mirigy van, amelyek finom gyapjúszálakhoz hasonló váladéka főleg a test hasi és háti részét fedi be. A test színe pirosas vagy lilás. A pajzstetű a kaktuszok húsos szárán csoportosan szívogat.
• Viaszos kaktusz-pajzstetű (Spilococcus cactearum): Porszerű ólomszürke viasszal bevont, kb. 3 mm-es átmérővel. Többnyire növénytesten a csúcs felől, néha gyökereken jelenik meg. A szívogatás helyétől beszáradó foltok jelzik a kártételt.

Nem könnyű meghatározni a pajzstetveket, azonban nem is ez a legfontosabb a gyűjtő számára. Mivel azonos módon károsítják a növényeket, azonos módon kell védekezni is ellenük.

A lényeg, hogy minél hamarabb felismerjük a fertőzést, hogy kaktuszainkat valami károsítja, ezért fontos tövises növényeink állandó figyelése, s ha szükséges a gyors és hatásos beavatkozás.

Védekezés

Az első és legfontosabb, hogy amit észrevettük a fertőzést azonnal különítsük el a többi növénytől. Méghozzá elég távol, hiszen ha elég idejük van rá, akkor képesek átvándorolni egyik növényről a másikra a tetvek.

Tudni kell a védekezésnél, hogy ezen tetvek különösen nem kedvelik az alkoholos, illetve a szappanos oldatokat. Ha biomódszert választunk, akkor ez a két összetevő jelenti az alapot.

A fertőzés korai szakaszában, azaz ha csak egy-két tetvet vettünk észre a kaktuszon, a kártevőt távolítsuk el, vízsugárral vagy alkoholba (izopropil alkohol, de akár mosogatószerbe) mártott vattapamaccsal. S egy rovarölő szerrel történő permetezés megoldja a problémát.

Ha viszont már nagyon elterjedt a tetűkolónia, egy komolyabb beavatkozás szükséges. Miután elkülönítettük, vegyük ki növényünket a talajától, s azt a talajt dobjuk ki, ne használjuk újra.

A növényt valamilyen szerrel - legyen az bio vagy kémiai - permetezni kell. Mindenképp! Ajánlott, legalábbi is szerintem, megelőzés céljából is permetezni, ha éppen nem is találunk kórokozót egyik kaktuszunkon sem. 

A bioszerek kíméletesebbek ugyan, de korántsem olyan hatásosak, mint a boltokban kapható rovarölő készítmények.

A nagymértékben, akár teljes felületen fertőzött kaktusz esetében már nem elég a permetezés. A talajtól megszabadított kaktuszt 20 percre áztassuk be, mérettől függően 1-2 liternyi permetlébe.

Bioszernek számít, s korábban én is sokszor alkalmaztam, az illatszermentes háziszappant védekezésként, de a mosogatószer is remekül megteszi. Beáztatva a háziszappan feloldódik, s ebbe is be lehet áztatni növényünket.

Biopermetszernek számít az egészségügyi fertőtlenítő alkohol, víz és folyékony mosogatószer 3-3-1 arányú keveréke is.

Azonban sokkal hatásosabb növényvédő szereket árusító szaküzletekben, illetve kertészetekben is kapható permetszer (pl. Mospilan, Decis - ezeket használom én is) megfelelő oldatába áztatni. Emellett ezekkel érdemes időszakosan permetezni is a gyűjteményt. 

A fertőzött kaktusz áztatása ne tartson semmiképp 20 percnél tovább, ugyanis utána már maga a növény is károsodhat.

Mivel folyamatosan jelennek meg újabb és újabb hatásos szerek a tetvek ellen, ezért érdemes a szakboltokban kikérnünk az eladók tanácsát is.

Jó tanács!

Minden egyes vegyszeres kezelés előtt el kell olvasni a használati utasítást, valamint a szerre vonatkozó munkavédelmi előírásokat, s azokat pontosan be kell tartani.

Kaktuszok, pozsgásak permetezése esetén mindig célszerű nedvesítőszert (pl.: Nonit-ot) és ködszerű, apró cseppekben szóró permetezőt használni, ezzel javítható a viaszos epidermiszen való megtapadás és a jó hatásfok!