Azt tartják kaktusztartói körökben, hogy akkor válsz igazán gyűjtővé, ha már vetettél magot, s az ebből kikelt növényed már virágzott is.

Nos, mindenképp fejet hajtok ezen megállapítás előtt, azonban ennek ellenére nehezen tudtam rávenni magamat a vetésre. Lassan közel húsz éve voltak kaktuszaim, de 2014-ben vetettem először.

Hogy miért? Mert addig nem volt rá késztetésem, meg aztán a magvetés egy újabb macera. Másfajta odafigyelést igényel. Nem mindegy mibe veted a magot, milyenek a fényviszonyok és hogyan locsolod.

A neten kutatva a magvetés fortélyai után, többek közt ezekre a feltételekre bukkantam, amelyekre oda kell figyelni:

• steril ültetőközeg,
• magas páratartalom,
• napfény v. ennek megfelelő spektrumú mesterséges fény,
• megfelelő hőmérséklet (az un. talpmeleg ültetőközeg nagyon előnyös a csírázáshoz, a gyökérképződéshez. Ebben az esetben a levegő hőmérsékletéhez képest pár fokkal melegebb az ültetőközeg),
• szellőztetés.

Hogy azonnal a vetés közepébe vágjak, első magvetésem 2014-ben egy turbinicarpus beguinii X pseudopectinatus magjaira esett. Csak néhány maggal próbálkoztam, s a fenti feltételek figyelembe vétele nélkül. A siker persze el is maradt. Egy darab sem kelt ki. Így a cserépbe egy másik pozsgás növény egyik sarját szúrtam bele – gondolván, ha már van benne föld, ne vesszen kárba. A pozsgás megmaradt. Viszont nagy meglepetésemre, több mint három hét elteltével felfedeztem két kis magoncot. Tudom, nem nagy a kikelési arány, ennek ellenére nagyon örültem.

Sikertelenség és siker

Persze a fenti feltételek figyelembe vétele nélkül. A siker el is maradt. Így a cserépbe egy másik pozsgás növény egyik sarját szúrtam bele – gondolván, ha már van benne föld, ne vesszen kárba. A pozsgás megmaradt. Viszont nagy meglepetésemre, több mint három hét elteltével felfedeztem két kis magoncot. Tudom, nem nagy a kikelési arány, ennek ellenére nagyon örültem.

Következőkben már igyekeztem megfelelő körülményeket teremteni a magoknak. Astrophytum ornatumot, myriostigmat (hármas bordázatu), valamint turbinicarpus swobodeat és pseudopectinatust vetettem, egy-egy kis cserépbe. Mindegyikből kelt jó néhány. Sajna a swobodeák idén (2015) nyáron kipusztultak.

2015 tavaszán, azaz márciusban és áprilisban már „nagyban” fogtam neki eme műveletnek. Többféle Thelocactust (arra számítva, hogyha ezek vadon is elég szép számban kikeltek, akkor jobb körülmények között még nagyobb lesz a siker), Weingartiat, Turbinicarpust, Mammillariát vetettem, emellett Paródiával és Copiapoakkal is próbálkoztam.

Ahogy a mesterektől láttam, miután a földre kerültek a magok – ugyanis nem fedtem be őket, csak kicsit belenyomkodtam a földbe – meglocsoltam egyszer, s átlátszó nejlonzacskóba tettem. Ezzel teremtve meg a megfelelő klímát. Ameddig meg nem jelennek a magoncok, addig nem szabad leszedni a fóliát, illetve locsolni sem kell. Nagyjából egy hét múlva már meg is jelentkeztek a magoncok. Arra ügyelni kell, hogy a kikelés után szedjük le a nejlonzacskót, mivel ha túl sokáig marad rajta, befülledhet, s bepenészedhet az egész. Még akkor is, ha sterilizáltuk előtte a földet.

Többé kevésbé jól keltek, s meg is maradtak. A Thelocactusokban valóban nem kellett csalódnom, s meglepetésemre a Copiapoak is jól keltek, illetve fejlődtek. Volt olyan mag, amely jóval a vetés után gondolta úgy, hogy mégis kikel. Ez főleg a Mammillariákra (lloydii, tezontele) volt jellemző. A vetés után majd két hónapra jelentek meg a magoncok. A legnagyobb meglepetésemre!

A friss kaktuszültetvényemet egy ideig az ebédlő délre néző ablakában tartottam. Majd, ahogy az idő engedte, egy védett, inkább árnyékosabb, de világos helyre kipakoltam a szabadba, hogy erősödjenek.

Szeptember első napjaiban pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy kipikírozzam őket. Pikírozással kapcsolatban sincs egyértelmű szabály: van, aki a tavaszi műveletre esküszik, van, aki pedig az őszire. Mindkettőnek megvan az előnye és hátránya. Ha tavasszal teszi az ember félő, hogy nyáron megégnek, ha ősszel pikírozunk, akkor pedig a tél sarcolja meg a magoncokat. Így ez a gyűjtőre van bízva.

Egy kis plusz

A Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság honlapján, Dr. Gyúró Zoltán tollából találtam egy rövidke tanulmányt, amely a kaktusznemzetségek magvainak a csírázó képességi idejéről szól.

Én nagyon érdekesnek tartottam, bár más vélemények szerint minél jobb frissen elvetni a magokat, hiszen az idő előrehaladtával mindenképp csökken a csirázóképességük.