Könnyen tartható és felismerhető Ferocactus kékes-zöld színéről és világos, sárgás töviseiről. Az inermis forma pedig tövis nélküli, ami még különlegesebbé teszi. Ajánlják, hogy a Ferocactus nemzetség tartását ezen a fajtán gyakorolják a kezdők. 

A Ferocactus glaucescens az egyik legkönnyebben tartható Fero, ezért sokan ezzel kezdik a Ferocactus-nemzetség gyűjtését.

Több példány is található a gyűjteményemben úgy a sima F. glaucescensből, mint a F. glaucescens f. inermis, kisebbek és nagyobbak egyaránt. A legnagyobbak a Latis-gyűjteménnyel érkeztek hozzám. Kisebb példányokat, illetve a csupasz formájú változatát vásároltam. Hétköznapi nevén még kék hordókaktusz névvel is illetik.

A A „glaucescens” név is a színére utal, hiszen a latin glaucus = „kékeszöld”, „hamvas” szóból ered.

A taxon első hivatalos leírása A. P. DE Candolle nevéhez fűződik, aki 1828-ban publikálta azt Echinocactus glaucescens néven. Majd tíz évvel később, 1837. augusztusában Münchenben megjelent az Echinocactus pfeifferi leírás J. G. Zuccarini tollából. 1838-ban a faj újabb leírása látott napvilágot E. theionacanthus néven, ezúttal Lemaire volt a szerző. Akkoriban rengeteg vita bontakozott ki az érvényes fajnév-használata körül. Miután Britton és Rose 1922-ben áthelyezte a taxont változatlan fajnévvel a Ferocactus nemzetségbe, egy időre lenyugodtak a kedélyek, s a faj új, hivatalos neve széles körben elfogadottá vált.

Mexikó középső részén, Hidalgo, Queretaro és San Luis Potosi államában találjuk a F. glaucescens őshazáját. Elsősorban meredek, déli fekvésű hegyoldalakon, gyakran függőleges sziklafalakon, a mészkősziklák üregeiben, kevés lombhumuszban érzi jól magát, 1000-1300 m tengerszint feletti magasságban.

Szinonimái:

  Bisnaga glaucescens

  Echinocactus glaucescens

  Echinocactus pfeifferi

  Ferocactus pfeifferi

Leírás

A növény alapvetően egyedül álló, magányos fajta, viszont idős korban az alapjánál sarjadhat, hajtásai gömbölyűek vagy rövid oszloposak. Idővel 40-70 cm átmérőjűek és 60-100 cm magasak is lehetnek.

Viaszos kékeszöld színűek, innen ered a „glaucescens” név is. Bordáinak száma 11-34 , de számoltak már 44 bordás egyedet is. A bordák általában élezettek, 2-3 cm magasak, egyenes lefutásúak. Areolái ovális alakúak, 7-20 mm hosszúak és 5 mm szélesek. Az areolák idővel teljesen összeérnek.

Sűrűn álló, vastag, ívelt tövisei vannak, melyek fiatalon sárgás, később pedig szürkés színűek, s nagyjából 3-3,5 cm hosszúak. Egyetlen középtövise van, amely akár 4-5 cm hosszú is lehet. Peremtöviseinek száma 4-8.

Virágai világossárga színűek, harang alakúak, 4-5 cm átmérőjűek. A növény tetején nyílnak, jellemzően a nyár közepén. A Ferocactus glaucescens virágai csak akkor nyílnak ki teljesen, ha erős napfény éri őket, borongós, hűvös napokon zárva maradnak. Minden egyes virág csak néhány napig él, de a nyár során több hullámban is nyílnak.

Termései gömbölydedek, teltek, 1,5-2 cm-esek, fehérek vagy sárgás árnyalatúak. Magjai aprók, sötétbarna-feketés színűek, s érdekességük, hogy akár 10–15 évig is életképesek maradnak, ha szárazon tárolják.

Tartása

Igen népszerű a kaktuszgyűjteményekben, ennek egyik oka megjelenése, másik tartásának egyszerűsége.

F. glaucescens az egyik leggyorsabban fejlődő, tartási hibákat is elviselő, szinte mindent kibíró hordókaktusz fajta.

Az általános kaktusztartási szabályok vonatkoznak rá. Nyáron igyekezzünk tűző napon tartani, csak óvjuk a tavaszi napégéstől, ugyanis könnyen megperzselődik, s az így szerzett sérülést nehezen heveri ki. Egyszerű árnyékolással - újság- vagy sütőpapír ráhelyezésével is - megóvhatjuk a tavasz első égető napsugaraitól.

Annak ellenére, hogy termőtalaja élőhelyén rendkívül meszes, kultúrákban még erre sem igényes, bármilyen, jó vízáteresztő képességű talajon jól érzi magát.

Jó tartás mellett könnyen virágzik. Itteni éghajlaton nyár közepén bontja szirmait, miközben élőhelyén azonban már februárban virágozhatnak.

Érdekességek

A Ferocactus glaucescens f. inermis (tövis nélküli forma) egy természetes mutáció eredménye, amelyet a termesztők megőriztek és tovább szaporítottak. Emiatt igen népszerű díszkaktusz a gyűjtők körében.

A vadon élő példányokat Mexikóban védik, mert élőhelyük zsugorodik a legeltetés és a mészkőbányászat miatt. A világkereskedelemben csak mesterségesen szaporított (CITES II. jegyzékes) növényekkel lehet kereskedni.