Notocactus - szeretem
Csak így egyszerűen. A notok többségét könnyű tartani, és szépek. Nekem valahogy ők a kaktuszok „szűrke eminenciásai” - nem hivalkodóak, de azért oda kell figyelni rájuk.

 

Jelenleg nem túl sok - tíz darab - Notocactusom van. Kettő közülük pedig már elég szép nagyocska, az első kaktuszokkal kerültek a gyűjteményembe. Mindnek sárga színű virága van.

 

 

Besorolás

 

A Notocactus nemzetségnév első tagja a görög notos szóból származik, (jelentése dél, déli) vagyis magyarul délikaktuszt jelent. E kaktusznemzetség kizárólag Dél-Amerikában őshonos, ezt kívánta kifejezni K. Schumann, a névadó. A fajnevet a leíró A. Buining W. Uebelmann tiszteletére adta.
Korábban mind a Link et Otto által 1827-ben közzétett Echinocactus nemzetségbe tartoztak. A Notocactus (Sch.) Berger emend. Buxbaum nemzetséget Dr. Karl Moritz Schumann (1851-1904) neves német botanikus hozta létre 1898-ban, miután több hasonló közös jegy és főleg a feltűnő vörös bibefej alapján leválasztotta e fajt az Echinocactus gyűjtőnemzetségtől.

Alwin Berger (1871-1931) német botanikus, a Notocactus nemzetséget a ma elfogadott rendszertani szintre emelte. Prof. Franz Buxbaum (1900-1979) osztrák botanikus, aki a jelenleg elfogadott, más nemzetségekkel kiegészített (emend. Buxb.) Notocactus nemzetséget hozta létre.

 

 

Élőhely                                                                                                   

 

A Notocactusok, mint azt már fennebb írtam kizárólag Dél-Amerikában őshonosak. Elterjedési területük: Argentína, Dél-Brazília, Paraguay, Uruguay.

 

 

Fajta leírása

 

A Notocactus nemzetség 92 faja valamint 54 változata és formája nagyobb részben magában álló, egyesek - inkább idősebb korban, vagy sérülés esetén - sarjadók, gömb alakúak (kb. 20 cm), de némelyek zömök oszloppá fejlődnek (1m-nél is nagyobbra nőhetnek). (A korábbi Eriocactus fajok többségének csúcsa jellegzetesen és feltűnően ferde). Saját gyökerükön meglehetősen lassan nőnek.

Testük színe a világos sárgászöldtől a sötétzöldig minden árnyalatban előfordul, de hamvas szürkés (N. magnificus) és kékes tónus (N. buiningii) is található.

Testük sűrűn bordázott, fajtól függően 10-40 db. tagolja a testfelületüket. A bordák közepesen mélyek, egyenesen vagy csavartan lefutók, lekerekítettek, tőben sarkosak, az areolák között - fajonként változóan - orr alakú kúpokkal dudorosak. E tulajdonságukból ered tükörfordításban a magyar (kissé pejoratív) "púposkaktusz" név. A buckás, búbos, bütykös, csomós, dudoros, göbös vagy orros elnevezés talán közelebb állna a valósághoz.

A tövisek színe, alakja, száma és mérete nagyon jellemző az egyes fajokra. Színük a fehértől a szarusárgán és a sötétbarnán át ritkán a feketéig változik. Többnyire íveltek, de hullámosak és kuszáltak is előfordulnak, általában vékonyak, fénylők, testhez simulók. A tövisek mérete egyes fajok esetében rövid, más fajoknál hosszabb, a néhány mm-től kb. 5 cm-ig is terjedhet. A középtövisek a legtöbb esetben jól elkülöníthetők, némelyik faj tövise rendkívül dekoratív.

Egészen fiatal (3-4 éves) kortól virágzóképes növények. A számos nagy virág, melyek a csúcs közelében lévő fiatal areolákból fejlődnek, leginkább selymesen fénylő citromsárga, ritkán halványsárga, zöldessárga, narancssárga, rózsaszín, magenta, piros vagy lilásvörös színűek.

Tölcsérszerű virágaik több (4-6) napon át, tavasszal és nyár elején nyílnak. Méretük 8 cm is lehet, de a N. herteri még a 15 cm-t is elérheti! A vörös bibeszáluk is igen jellegzetes.

A kisméretű termésük alapján megkülönböztethetünk húsos, hosszirányban felnyíló vagy megnyúlt, részben csőtermés, vékonyfalú, beszáradó, alul felnyíló gyümölcsöt. A sok apró mag fénytelen sötétbarna vagy fekete színű, a maghéj felülete kissé dudoros (szemölcsös).

 

 


Még nincsenek megjegyzések. Hozzászóláshoz regisztráció szükséges.