Nyíregyházi kiállítás 2014 – idén másodszor
Ugyan nem ezzel a céllal mentünk szeptember utolsó hétvégéjén Nyíregyházára, de ha már ott voltam, és kaktuszkiállítás is volt, ki nem hagyhattam.

Idén abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a nyíregyházi kaktuszgyűjtők mindkét, azaz a tavaszi és őszi kiállítására is eljutottam. Tavasszal kimondottan a kiállítás kedvéért mentünk a családommal Nyíregyházára, most viszont más indíttatással, de ha már pont akkor volt az expó is, semmi pénzért ki nem hagytam volna.

Nemcsak Bencze Sándorral találkozta, akit a nyár folyamán otthonában is meglátogattam, hanem Komporály Zsolt és Márföldi Tamás gyűjtőkkel is szóba elegyedtem. Velük a télálló kaktuszokról és agávékról beszélgettünk. Röviden elmondták tapasztalataikat, amiből arra következtettünk, hogy az agavék érzékenyebbek a tél viszonytalanságaival szemben, viszont csapadék elleni védekezéssel bírják a telet.

Rövid idő maradt a kiállításon való nézelődésre, de természetesen most sem jöttem el üres kézzel. Hozzám csapódott két Turbinicarpus dickisoniae, egy Turbinicarpus minimus, Márföldi Tamástól vettem, illetve Bencz Sándortól kaptam néhány pozsgást, többek közt egy Crassula cv. Buddha's Temple.

Az expo kiállítói: Bencze Sándor (Nyíregyháza), Fazekas Attila (Nyírbátor), Sisistyánné Pankotai Gyöngyi (Nyírbátor), Vaszlovics Ferenc (Nyírpazony), Pálvölgyi Andrásné (Nyíregyháza), Homonnai János (Ibrány), Nagyházi Tünde (Magy), Komporály Zsolt (Nyíregyháza), Szászné Szunyogh Emese (Nyíregyháza), Nagy Tibor (Debrecen), Varga Gábor (Szakoly), Szunyogh Menyhért (Kótaj), Márföldi Tamás (Nyíregyháza), Aztekium Kaktuszgyűjtő Egyesület (Szatmárnémeti), Latis Constantin gyűjteményéből (Szatmárnémeti).

 

Fotó: Ilonczai Hunor

 

Galéria
1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32  33  34  35  36  37  38  39  40  41  42  43  44        Play         Stop

Még nincsenek megjegyzések. Hozzászóláshoz regisztráció szükséges.