Pilosocereus leucocephalus var. palmeri
Ez a Cereus, több társával együtt, néhány éve került hozzám a Latis-gyűjteménnyel. Idén először pedig virágzott, méghozzá öt! virággal is megörvendeztetett.

Őszintén szólva soha nem tartoztak a Cereusok a kedvenc kaktuszaim közé. A Latis-gyűjteménnyel azonban közel ötven darab tulajdonosa lettem. Először nyűgnek éreztem a tartásukat: könnyen borulnak, rendkívüli töviseik könnyen beleálltak a kezembe, tavasszal-ősszel pedig nehezemre esett ki-be cipelni őket. Nem is igen törődtem velük, ugyan rendesen permeteztem és tápoldatoztam, ugyanúgy mint a többieket, de nem ültettem át őket, hogy ne legyenek még ennél is nagyobbak. Aztán idén megváltozott a véleményem róluk. Sokukat átpakoltam az újonnan épült sziklakertembe, hogy ne legyen annyira üres néhány része. Valószínűleg a kedvezőbb helyszín miatt is, több cereus virággal örvendeztetett meg. Többek közt az egyik Pilosocereus leucocephalus var. palmeri is, amelyik öt! virágot is hozott. A virágkezdemények már tavaly (2016) megjelentek, átteleltek, s csak idén virítottak ki.

 

A Pilosocereus leucocephalus var. palmeri Mexikóból származik, Querétaro, Tamaulipas és Veracruz államokban található az őshazája. Általában 400-1000 m tengerszint feletti magasságban él.

A Pilosocereus palmerit népi nyelven gyapjas fáklyának, mexikói öreg embernek is becézik, a mexikóiak még idős fejnek vagy fehér fejnek is hívják.

A ma is elfogadott nevét Byles & G.D.Rowley adta, s 1957-ben jelent meg a Nagy-Brittaiai Kaktusz és Szukkulnes Naplóban (Cact. Succ. J. Gr. Brit. 19: 67. 1957).

 

Szinonimái:

  • Pilosocereus leucocephalus (Poselg.) Byles & G.D.Rowley

v  Cephalocereus leucocephalus (Poselg.) Britton & Rose

v  Cereus flavicomus Salm-Dyck

v  Cereus jubatus. Salm-Dyck ex Förster

v  Cereus leucocephalus (Poselg.) A.Berger

v  Pilocereus flavicomus Rümpler

v  Pilocereus jubatus Salm-Dyck

v  Pilocereus leucocephalus Poselg.

  • Pilosocereus cometes (Scheidw.) Byles & G.D.Rowley

v  Cephalocereus cometes (Scheidw.) Britton & Rose

v  Cereus cometes Scheidw.

v  Pilocereus cometes (Scheidw.) Mittler ex Förster

  • Pilosocereus maxonii (Rose) Byles & G.D.Rowley

v  Cephalocereus maxonii Rose

v  Cereus maxonii (Rose) Vaupel

v  Pilocereus maxonii (Rose) A.Berger

  • Pilosocereus palmeri (Rose) Byles & G.D.Rowley

v  Cephalocereus palmeri Rose

v  Cephalophorus palmeri (Rose) Boom

v  Cereus palmeri Engelm.

v  Cereus victoriensis Vaupel

v  Pilocereus palmeri (Rose) F.M.Knuth in Backeb. & F.M.Knuth

v  Pilosocereus leucocephalus subs. palmeri (Rose) Scheinvar

v  Pilosocereus palmeri var. victoriensis (Vaupel) Backeb.

  • Pilosocereus palmeri f. cristatus hort.

v  Cephalocereus palmeri f. cristatus P.V.Heath

  • Pilosocereus sartorianus (Rose) Byles & G.D.Rowley

v  Cephalocereus sartorianus Rose

v  Cereus sartorianus (Rose) Kupper ex A.Berger

v  Pilocereus sartorianus (Rose) A.Berger

  • Pilosocereus tehuacanus (Weing.) Byles & G.D.Rowley

v  Cephalocereus tehuacanus (Weing.) Borg

v  Cereus tehuacanus (Weing.) Werderm. in Backeb.

v  Pilocereus tehuacanus Weing.

 

Pilosocereus palmeri elsősorban trópusi lombhullató erdőkben található, valamint az ottani hegyek tövében lévő erdőkben. A növények árnyékában és sziklák hasadékában is kicsírázik, ugyanúgy mint sík területeken. Őshazájában elégé elterjedt és gyakori szukkulens, viszont az erdőirtásnak és a mezőgazdasági termelésnek, szarvasmarhatartásnak köszönhetően egyre szűkül az élőhelye.

 

Leírása

A Pilosocereus leucocephalus var. palmeri fajtájának egyik szép és jellegzetes példánya kékes színű bordázatával, s a csúcsa közelében kialakuló selymes bolyhaival, amelyekből tölcséres, hússzínű virágai alakulnak ki. A növekedési időszak végig képes virágozni. Szépséges virágainak egyetlen hátránya az átható, erős kellemetlen szaga, amely leginkább a rothadó húsra emlékeztet.

A gyűjtők által is kedvelt oszlopos kaktusz élőhelyén akár 2-6 m magasra is megnő, s fa szerűvé válik. Sötétzöld vagy kékeszöld színű. 7-9 (vagy ennél több) bordával rendelkezik, amelyek szélei lekerekítettek. Areolái 1-1,5 cm távolságra találhatók, a csúcs környékén lévőket hosszú fehér szőrök borítják.

Azt a részt, ahol a virágok nőnek pseudo-cephaliumnak hívják. Ez a rész általában jól meghatározható, a virághordozó aerolákat pedig sokkal sűrűbb és hosszabb, 4-10cm-es szőrök  borítják.

A tövisei barnás színűek, majd idővel megszürkülnek. A magról kikelt fiatal példányok tövisei gyakran sárga színűek. 7-12 darab sugár tövissel rendelkezik, amelyek karcsúak és kb. 1cm hosszúak. Egy, esetenként két darab középtövissel rendelkezik, amely erős és 2-3 cm hosszú.

Virága tölcsér alakú, 6-8 cm hosszú, külső része lilástól a barnás árnyalatig sötétül, szirmainak belső része fehéres vagy halvány rózsaszín. Mint azt már fentebb írtam, a növekedési időszakban, az év legmelegebb periódusában végig képes virágokat hozni. Virágzását enyhén befolyásolhatja a hőmérséklet, a csapadék mennyisége és a növény mérete.

Gyümölcsei 4-6 cm átmérőjűek, gömb alakúak, piros színűek és csupaszak, felületük kissé szemölcsös. Virágzás után néhány héten belül jelennek meg. Magjai 2 mm nagyságúak, feketék és csillogóak.

 

Tartása

Pilosocereus palmeri gyakori a gyűjteményekben, s számos fajtavariánssal találkozhatunk. Van, amelyik elágazik, s van amelyik egyedülálló oszlopos marad. Az egyik legkönnyebben tartható kaktusz, emellett a leggyorsabban növekvők közé tartozik. Megfelelő vízmennyiséggel, meleggel és tápoldatozással még  inkább felgyorsul a gyarapodása. Viszont túl nedves környezet esetén hajlamos a rothadásra. Nyáron a tűző napot szereti. Legkevesebb 4-6 órányi napsütésre van szüksége az egészséges növekedéshez. Ilyenkor rendszeresen kell öntözni, viszont télen - ahogy a többi kaktuszt is - tartsuk teljesen szárazon. Jó vízelvezetésű talajra van szüksége.

A fagyok beálltáig kint lehet tartani. Télen 12 fok körüli hőmérsékletet és száraz talajt, környezetet igényel. Nagyon rövid ideig, ha elég száraz a talaja, elviseli az 5 fok alatti (akár a 0 fok) hőmérsékletet is.

Igényli, hogy kétévente új földbe ültessük.

Külső kékeszöld hámszövete igen érzékeny, ezért csak óvatosan használjunk rovarölőszereket és egyéb kertészeti permetszereket, könnyen maradandó sérülések, elszíneződések keletkezhetnek rajta.

Szaporítani magokkal vagy dugványokkal lehet.

 

Galéria
1  2  3  4  5  6  7  8        Play         Stop

Még nincsenek megjegyzések. Hozzászóláshoz regisztráció szükséges.