Eldugott kaktuszház Zsibón
Május elsején kirándulás gyanánt elmentünk Zsibóra (Románia), hogy meglátogassuk az ottani igen szépen kialakított botanikus kertet. Kis csalódás, hogy a számos lopás miatt le volt zárva a kaktuszház.

A zsibói botanikus kert jellegzetessége a két üveggömb épülete. Az itteni hőmérsékletet nem toleráló, különleges virágoknak adnak ezek otthont. Számomra a legfontosabb a kaktuszház volt. Persze ezen kívül pálmaházuk is rendkívül megkapó.

 

A kastély története


A botanikus kertként működő park, valamikor kastély volt. A zsibói Wesselényi kastély, a XIII. században épült, barokk stílusban, a XIX. században pedig kibővítették. A Wesselényiek 1584-ben kapták meg a zsibói uradalmat. A kastélyt Wesselényi Miklós építtette, kezdetben barokk stílusban, később klasszicista elemekkel módosítva. A kastély belső munkálatait 1807-ben végezték el. Wesselényi báró 1810-ben hallt meg, amikorra a kastély építkezését már nagyjából befejezték és bebútorozták. A báró özvegye folytatta a munkálatokat és így az 1830-as évekre befejeződött. A kastély az egyik legnagyobb erdélyi barokk kastélyként tartják számon. A kommunizmus ideje alatt a kastély épülete általános iskolának, líceumnak és bentlakásoknak adott otthont.

Az épület körüli parkot 1968-ban kezdték átalakítani botanikus kerté, ebben nagy szerepe volt Vasile Fati professzornak, a kert jelenlegi névadójának.

A botanikus kert egy 30 hektáros területen fekszik, és egy különleges kaktuszgyűjteménnyel rendelkezik. Emellett kialakítottak még egy japán kertet és egy kis állatkertet is, amelyben őzek és vaddisznók csodálhatók meg. Ugyanakkor akvárium részlegük is van.

 

 

Megérkezés után a kaktuszházba vettem tehát azonnal az irányt, s meglepődtem, hogy a számomra érdekes és fontos része le van zárva, s csak egy egész kis hányadán lehet nézelődni, ami annyira nem volt izgalmas. Kissé el is szontyolodtam, hiszen az egész kirándulásból ezt vártam a leginkább.

De nem hagytuk annyiban, s kerestünk egy virággondozót, aki aztán volt olyan kedves és Kaktuszlap.hu honlap staffjának a kifejezett kérésére megnyitotta a lezárt részt is. Részletekkel ugyan nem tudott szolgálni, hogy hányféle kaktuszt tartanak itt, meg hasonlók, de így is remek szórakozás volt. A kaktuszok fel voltak címkézve, így lényegében el lehetett boldogulni. A botanikus kertre egy kertészmérnök felügyel, s ő az, aki meghatározza a teendőket.

A gondozó nagyon készséges volt, azaz hagyott bámészkodni és fotózni, ameddig csak kedvem tartotta. Azt is elmagyarázta, hogy azért kellett lezárniuk ezt a részt, mivel a látogatók között volt olyan - nem is egy -, aki nemcsak megnézte és fotózta a tövises csodákat, hanem haza is vitte. S hogy megelőzzék a gyűjtemény megcsonkítását, ezért inkább lezárták ezt a részt.

Sajnos, még kissé korán volt, s a kaktuszok közül szinte kizárólag a mammilláriák virágoztak. Csak elvétve volt egy-két gymnocalycium is, amelyik virágait mutogatta már. A mammilláriák egész tárházát tartják itt. Viszont az én nagy kedvenceim, az astrophitumok igencsak kis példányszámmal képviseltetik magukat. Ha jól összeszámoltam, mindössze egy asterias volt. Nem fogom felsorolni az összes fajtát, melyeket láttam. Beszéljenek helyettem a képek. Mindent nem sikerült lefotóznom, de azért így is sikerült néhány érdekesebb, vagy éppen idősebb kaktuszt lencsevégre kapni.

 

Galéria
1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32  33  34  35  36  37  38  39  40  41  42  43  44  45  46  47  48  49  50  51  52  53  54  55  56  57  58  59  60  61  62  63  64  65  66  67  68  69  70  71  72  73  74  75  76  77  78  79  80        Play         Stop

Még nincsenek megjegyzések. Hozzászóláshoz regisztráció szükséges.