A virágzást követően a kaktuszok megtermékenyített virágaiból kifejlődik a termés, amely a magokat rejti. A kaktusztermések formája, mérete, színe és szerkezete rendkívül változatos, akárcsak maguknak a növényeknek a megjelenése.

A legtöbb kaktusz sokmagvú, húsos bogyótermést hoz létre, amely a virág alsó állású magházából alakul ki. A termés felszínét gyakran tövispárna vagy apró szőrzet borítja, amely védelmet nyújt a kiszáradás és a kártevők ellen.

A termések formája a gömbölyűtől a tojásdadon át a bunkó alakúig terjed. Egyes fajok termései a növénytest mélyén, szinte rejtve fejlődnek (például sok Mammillaria-fajnál is), míg mások feltűnően kiemelkednek a növényből, és élénk színükkel hívják fel magukra a figyelmet.

Színek, méretek és ízek

A kaktuszok termései igazi látványosságok: színük lehet zöld, narancssárga, bíborpiros, mélybordó vagy sárga, sok esetben fénylő felületű.

Méretük a néhány milliméteres apró bogyótól akár tyúktojásnyi nagyságig terjedhet. (Utóbbira jó példa egyes Opuntia fajták termései.)

Számos faj termése lédús, húsos és ehető – egyesek kifejezetten kellemes ízűek. A legismertebb ehető kaktusztermés az Opuntia nemzetség tagjainak gyümölcse, a fügekaktusz (nopal vagy prickly pear), amelyet nemcsak Mexikóban, hanem a mediterrán térségekben is fogyasztanak frissen, lekvárként vagy italok formájában.

Magok és szaporodás

A termések éretten többféleképp nyílnak meg:

• sokuk felhasad az alapján vagy az oldalán, így engedve szabadon a magokat,
• míg mások zártan hullanak le, és a bomlás során kerülnek a magok a talajba,
• egyes fajoknál pedig a beszáradó termés szétesik, így juttatva a magokat a környezetbe.

A magok mennyisége fajonként változó – néhány darabtól akár több százig is terjedhet egyetlen termésben.

Színük általában fekete, barna vagy sárga, de akadnak különleges kivételek is, például egyes Mammillaria-fajok vöröses árnyalatú magjai.

Méretük a mikroszkopikus, porszemnyi Parodia-magtól a 6–8 mm-es, lapos Opuntia-magokig változhat.

Érdekesség

A kaktuszmagvak rendkívül hosszú ideig megőrizhetik csírázóképességüket, ha száraz, hűvös helyen tárolják őket.

A természetben a magok gyakran madarak vagy rágcsálók közvetítésével terjednek tovább, de a húsos termések révén a víz és az esőzések is hozzájárulnak a szétterjedésükhöz.