Jó néhány anyag szól a kaktuszok teleltetéséről, viszont igen kevés szó esett a kaktuszcsaládhoz tartozó levélkaktuszokról, amelyek teljesen másként vészelik át a telet rokonaikhoz képest.

A levélkaktuszok ugyan a kaktuszok családjához tartoznak, azonban teljesen más kezelést igényelnek télen. Ezúttal nem érvényes a kaktuszok általános teleltető „programja”, azaz pihentetni kell, novembertől március-áprilisig nem szabad locsolni.

Azért foglalkozom velük külön, mert természetesen nekem is van. A Phyllocactusom pedig különlegesen kedves, hiszen jó pár évvel ezelőtt egyik alkalommal találtam egy darabkát a járdán. Kicsit megsajnáltam, s felvettem, elültettem. Azóta már igencsak kifejlődött. Igaz nem a legszebb formát vette fel, de azért még mindig a kedvenceim között szerepel. Az idei nyáron – most először – pedig igazán meg is hálálta a gondoskodást, méghozzá virágözönnel. A képek is ezt bizonyítják.

Először is tisztázzuk, hogy mely növények tartoznak a levélkaktuszok népes családjához. Ide több típus is sorolható:

• Epiphyllum fajok – klasszikus levélkaktuszok, nagy, lapos hajtásokkal és látványos virágokkal.
• Schlumbergera (karácsonyi kaktusz) – szegmentált, lapított szártagok, télen virágzik.
• Hatiora / Rhipsalidopsis (húsvéti kaktusz) – hasonló a karácsonyi kaktuszhoz, de tavasszal hozza virágait.
• Selenicereus (pl. Éjkirálynő) – hatalmas, illatos, éjszaka nyíló virágok.
• Rhipsalis – „függő kak

Kedvelt levélkaktuszok: Marniera, Nopalxochia, Phyllocactus, Rhipsalis Rhipsalidopsis (húsvéti kaktusz), Schlumbergera (karácsonyi kaktusz)

Ezúttal a klasszikus levélkaktuszról és annak teleltetéséről szeretnék néhány szót ejteni.

Elterjedésük

Visszatérve a levélkaktuszokhoz, azaz az Epiphyllumokhoz. Ezen csoport a kaktuszok világán belül sajátos, egyéni ápolást igényel.

Trópusi, szubtrópusi erdők, főleg Közép- és Dél-Amerikában őshonosak. A meleg vidékeken a nagy fák ágvilláiban összegyűlt korhadékből, humuszfészkekben tenyésznek, illetve a párás levegő élteti őkat. Nem élősködők!

Felépítésük

Ellentétben a sivatagi kaktuszokkal, az epiphyllumok rövid vagy hosszú szártagúak, náluk a szár gyakran lapos, levélszerű hajtás - innen a „levélkaktusz” elnevezés is.

Tövisek helyett a „levél” szélén lévő areolákon, vagy a hajtáscsúcsokon található néhány jelentéktelen, apró szőrszerű serték, tövisek. Szinte észrevétlenek.

Miközben töviseik jelentéktelenek, annál nagyobb hangsúlyt kaptak virágaik, amelyek látványosak, gyakran nagy méretűek, színesek (piros, rózsaszín, fehér, sárga).

Tartásuk

Szórt fényt igényelnek, nem bírják a tűző napot. 8–25 °C körül érzik jól magukat. Az öntözésük is némiképp eltér a kaktuszokétól, mivel több vizet igényelnek. A földjét nem szabad teljesen kiszáradni hagyni, de a pangó vizet sem tűrik.

Emiatt is talajuk legyen laza, jó vízáteresztő. Ajánlott a növekedési időszakban tápoldatozni - főleg vifágzást elősegítő, káliumban, foszforban gazdag oldattal - kéthetente, hogy legyen energiája csodálatos virágait kinevelni.

Mivel trópusi erdőből származnak, kedvelik a magasabb páratartalmat.

Az Epiphyllumok teleltetése

A levélkaktuszokat függően, hogy mikor virágoznak másként kell teleltetni. A karácsonyi kaktuszokról, azaz a Schlumbergera-ról már külön cikkben írtam, ezúttal a Epiphyllumok téli igényeiről ejtünk szót.

Trópusi fajta lévén nem kedveli a hideget, és érzékeny a fagyra, azaz ősszel már az első hidegeknél, amikor 10 foknál is kevesebb van kint, vigyük védett helyre.

Ez a hűvösebb, kevesebb vízzel tartott időszak segíti elő, hogy tavasszal bimbót hozzon. Ha télen túl melegben és túl sok vízzel tartjuk, elfárad, és a következő szezonban gyengén vagy egyáltalán nem virágzik.

A teleltetési hőmérséklet 12-15 C foknál körül legyen, de semmiképp ne legyenek 10 foknál hűvösebb helyen, mert károsodhat.

Télen is igénylik az Epiphyllumok a szűrt fényt. Egy keleti vagy nyugati ablakban ideálisan érzik magukat.

Teleltetés idején nem kell tápoldatozni.

Ha túl nagyra nőtt az egyed, az erősebb visszametszést érdemes nyár végén végezni, nem a teleltetés előtt.