A sikeres kaktusztartás egyik legfontosabb eleme a megfelelő talajkeverék, amely egyszerre biztosítja a növény stabilitását, a gyökerek oxigénellátását és a gyors vízelvezetést. Kezdők számára már egy korábbi cikkben kifejtettem, hogy milyen legyen a megfelelő kaktuszföld, most kicsit részletesebben boncolgatom a témát, s a fajták igényeit is figyelembe véve nézzük meg, hogy milyen a jó kaktuszföld.

Elméletileg a kaktuszok számára az eredeti élőhelyük talaját kellene utánoznunk, ám ezek a szívós növények meglepően alkalmazkodóak. Ezért a pontos talajrecept helyett inkább az alapelvek betartása a legeslegfontosabb: jó vízáteresztő, levegős, semleges talajra van szükségük.

Csak néhány nemzetség igényel speciálisan savanyú vagy meszes közegek. Általánosságban elmondható, hogy a dél-amerikai fajok (pl. Gymnocalycium, Rebutia, Echinopsis) inkább a savanyú, míg az észak-amerikai fajok (pl. Echinocereus, Opuntia, Ferocactus) jobban kedvelik a meszes talajt.

A keverékek összetételét befolyásolja a tartás célja is:

• Üzleti termesztésben a cél a gyors növekedés, a könnyű mozgathatóság, kevésbé szempont ekkor a tartós talaj. Ezért is találjuk a nagykereskedelemben árusított kaktuszokat, pozsgásokat tőzeges, fehér perlites, könnyű szerkezetű talajban. Ez nem előnyös a növény számára, s vásárlás után azonnal cserélni kell, ha azt szeretnénk, hogy növényünk hosszú távon megmaradjon. Azonban jó esetben ebben a közegben amúgy se töltenek el túl sok időt a növények.
• Hobbigyűjtők esetében viszont a cél az, hogy a növény hosszú éveken át eredeti formáját, színét és egészségét megőrizze. A gyűjtő arra törekszik, hogy a szukkulensét az eredeti élőhelyén fellelhetőhöz hasonló talajban tartsa (ezért is fontos a növény nevének pontos ismerete, s ezáltal további információk szerezhetők be róla). Ebben az esetben nem szempont a gyors növekedés és a könnyű mozgathatóság, hanem az a lényeg, hogy az élőhelyi növényekhez hasonló formát öltsön fel az általunk nevelt is, s egészséges, ellenálló legyen hosszú időn keresztül. Ilyenkor érdemes tartós, ásványi jellegű, kevés szerves anyagot tartalmazó talajokat használni. A növények hosszabban is maradhatnak ebben a közegben, s a talaj esetleges kimerülését akár hozzáadott tápozással lehet pótolni.

Általános földkeverék

Kisebb gyűjtemények számára jól bevált a virágföld és kvarchomok vagy apró szemű sóder fele-fele arányú keveréke. Kezdők számára is mindig ez a legajánlottabb.

Ez a legtöbb kaktusznak megfelel, például Mammillaria, Rebutia és Echinopsis fajok egész jól elvannak az ilyen közegben is.

Arra mindenképp figyeljünk oda az általános virágföld vásárlásakor, hogy ne tőzegalapú legyen, mivel az nem felel meg a kaktuszok és úgy általában a növények számára. Ezt roppant egyszerű kiszűrni: ha a virágfölddel teli nejlonzsákot megemeljük és könnyű akkor az nem jó, ha nehéz, az a megfelelő.

Aki egy kicsit is jobb talajkeveréket szeretne, az az általános virágföld és homok/sóder keverékéhez még adhat a háztartásokban is fellelhető építkezési téglát, habtéglát egészen apróra törve. A sima tégla ásványi anyagokat tartalmaz, a habtégla pedig szellőssé teszi a talajt.

Kicsit már nehezebb hozzájutni a szürke perlithez, ami egy vulkáni eredetű kőzet, s ez már csak szakboltokban kapható. Viszont a kaktuszok és úgy általában a növények imádják. Ennek a szürke perlitnek az expandált változata a fehérperlit, ami pedig az ültetésnél ajánlott használni.

Az általam használt általános kaktuszföldkerverék: 1/3 rész általános virágföldből, 1/3 rész apró kavicsos-homokos sóder, 1/3 rész szürke perlit.

Meszes talajt igénylő kényes növények földkeveréke

A meszes talajt kedvelő növényeknél (pl. Astrophytum, Epithelantha, Turbinicarpus) kevés szerves anyagot, viszont sok ásványi összetevőt használjunk.

Az általános kaktuszföld keveréket kiegészíthetjük még finom szemcsés mészkő- vagy gipszzúzalékkal.

Fontos a porózus szerkezet, ezért keverhetünk bele termőhomokot, apró kavicsot vagy alginitet. Az ilyen keverék évekig stabil, és kiváló vízelvezetésű.

Egy jó meszes kaktuszkeverék lehet például:

• 50% ásványi anyag (pl. apró kavics, perlites vagy zeolitos keverék)
• 25% durva homok
• 15–20% meszes kerti föld vagy zúzott mészkő
• opcionálisan kevés dolomitliszt (a kalcium-magnézium pótlásához)

Jöjjön néhány, észak-amerikai (főleg mexikói) kaktuszfajta, amely jól tűri vagy kimondottan kedveli a meszes talajt:

• Ariocarpus fajok (pl. Ariocarpus fissuratus, A. retusus) - Természetes élőhelyük gyakran mészkősziklákon van. Lassan növő fajta. Meszes kavicsos közegben érzik jól magukat.
• Astrophytum fajok (pl. Astrophytum myriostigma, A. capricorne) - Szintén kedvelik a lúgos, jó vízáteresztő, meszes talajt.
• Echinocereus fajok (pl. Echinocereus reichenbachii, E. triglochidiatus) - Több faj természetes élőhelye meszes kőzet, prérik és hegyoldalak.
• Escobaria fajok (pl. Escobaria vivipara, E. sneedii) - Szívós, hidegtűrő fajok, gyakran mészkőalapú területeken élnek.
• Thelocactus fajok (pl. Thelocactus bicolor, T. hexaedrophorus) - Lúgos, meszes, köves talajon élnek, kifejezetten szeretik a kalciumot tartalmazó közeget.
• Turbinicarpus fajok (pl. Turbinicarpus valdezianus, Turbinicarpus pseudopectinatus, Turbinicarpus krainzianus, ) kisméretű, lassan növő mexikói fajtákat magába foglaló nemzetség, kedvelik és igénylik is a meszes talajt.
• Coryphantha fajok (bizonyos fajok, pl. Coryphantha radians, C. elephantidens) - Szintén megtalálhatók meszes területeken.

Savanyú talajt igénylő fajok földkeveréke

A savanyú vagy enyhén savanyú talajt kedvelő kaktuszok általában nem mészkővidékeken, hanem gránitos, vulkáni vagy homokos eredetű talajokon élnek. Ezekben a talajokban kevés a kalcium-karbonát, viszont több a szilícium, vas és szerves anyag-maradvány.

Az ilyen növények általában magas ásványianyag-tartalmú, kevés humuszt tartalmazó talajt igényelnek, s többnyire dél-amerikai eredetű fajok, mint a Gymnocalycium, Notocactus, Rebutia vagy Eriosyce, s a savanyú, de ásványi anyagokban gazdag közeget kedvelik.

Jól bevált keverék: vulkáni kőzetzúzalék (gránit, zeolit, riolit), savanyú homok, valamint kevés fenyőlombföld áll.

Ezen belül is külön kategóriát képeznek a síksági, tápanyag dúsabb, de mégis savanyú talajt kedvelő fajták (pl. Echinopsis, Gymnocalycium bruchii, Lobivia) számára a savanyú termőhomok, vulkáni zúzalék és kis mennyiségű humusz kombinációja ideális.

Egy jól bevált savanyú talaj keverék aránya lehet például:

• 40% laza, jó vízáteresztő általános kaktuszföld (mészmentes!)
• 30% durva homok vagy apró kavics
• 20% tőzeg vagy kókuszrost (a savanyúság biztosítására)
• 10% perlites vagy zeolitos levegőző anyag
• opcionálisan kevés vastartalmú adalék (a pH stabilizálására)

Savanyú vagy enyhén savanyú talajt kedvelő kaktuszfajok dél-amerikai (főleg andoki és argentín) nemzetségek közül kerülnek ki. Néhány példa:

• Gymnocalycium fajok (különösen G. mihanovichii, G. baldianum, G. anisitsii) - Természetes élőhelyük gyakran savanyú, humuszos, vulkáni eredetű a talaj. A mészre érzékenyek, lúgos közegben nehezen veszik fel a tápanyagokat.
• Rebutia és Sulcorebutia fajok - Bolíviai hegyvidékekről származnak, savanykás, jó vízáteresztő, humuszos közeget szeretnek. Túl sok mész hatására növekedésük lelassul.
• Lobivia fajok - Szintén savanyú, laza, vulkáni talajt igényelik.
• Matucana és Oroya fajok - Magashegyi, vulkáni régiók lakói Peruban; savanykás közegben érzik jól magukat.
• Melocactus fajok - Trópusi eredetűek, gyakran savanyú homokos tengerparti vagy vulkanikus talajokon nőnek. Lúgos közegben gyorsan szenvednek tápanyaghiánytól.
• Rhipsalis fajok (epifita kaktuszok) - Erdős környezetben, fák kérgén vagy humuszos aljzatban élnek. Egyértelműen savanyú, humuszos, tápanyag dús közeg kell nekik, nem kifejezetten ásványi talaj.
• Epiphyllum és Schlumbergera (karácsonyi kaktusz, húsvéti kaktusz) - Esőerdői epifiták, savanyú, levegős, humuszos földkeveréket igényelnek (pH 5,5–6,5). A mészre nagyon érzékenyek!

Kristályvirágfélék (Aizoaceae) földkeveréke

Ezek a növények (Lithops, Conophytum, Delosperma, Lampranthus) finom, sekély gyökérzetük miatt apró szemcsés, ásványi, levegős talajt igényelnek.

A termőhomokos keverék kiváló számukra, kevés humusszal és savanyú pH-val.

A Conophytum fajok jobban kedvelik a humuszosabb közeget, míg a Delosperma (délvirág) és Lampranthus fajokat érdemes inkább szabadban, virágládában nevelni, mert gyors növekedésük miatt hamar kinövik a cserepet.