Általában ezzel a témával foglalkozó anyagok először is (és nagyon helyesen) sietnek leszögezni, hogy a fagytűrés és télállóság nem ugyanazon fogalom szinonimái. Nos, én is azzal kezdeném, hogy pontosítom gyorsan a két fogalom közötti óriási különbséget.

Fagytűrő – az extrém hideg rövid ideig tartó hősei

A fagytűrés tulajdonképpen azt mutatja meg, milyen alacsony hőmérsékletet képes egy növény maradandó károsodás nélkül elviselni, és milyen hosszú ideig. Nem elég tehát azt mondani, hogy egy növény „-15 °C-ig bírja” – az is számít, mennyi ideig tart ez a hideg, van-e légmozgás, mennyire száraz a környezet.

Ahogy csökken a hőmérséklet, a növény sejtjeiben exponenciálisan nő a károsodás veszélye. Ez azt jelenti, hogy egy kis különbség is döntő lehet: a -10 °C-ot még elviselheti, de -12 °C-on már visszafordíthatatlan sejtkárosodás következhet be.

A fagytűrés tehát inkább egy mérték, egy biológiai adatpár, amely a hideg és az idő viszonyát írja le.

Télálló – a teljes téli túlélés mesterei

A télállóság komplexebb fogalom. Lényegében földrajzi helyzettől függően változik, hiszen mást jelent a tél Vlagyivosztokban és Rómában (arról nem is szólva, hogy nincs két egyforma tél...).

A télállóság fogalmában benne van:

• A szél (ami nagy mértékben tudja csökkenteni a relatív hőérzetet).
• A csapadék minősége.
• A hóval borítottság ideje.
• Ónos esők megléte (azok hipoxiát okozó hatása miatt)
• A levegő páratartalma (ha száraz, a párolgás miatt, ha nedves, a gombák szaporodása jelenthet veszélyt).
• A hőmérséklet napszaki ingadozása és a globális sugárzás is fontos tényezők.
• A talaj átfagyottsága,
• Egyáltalán a tél hossza és átlaghőmérséklete, minimum és maximum értékei stb.

Ezen tényezők felsorolásával lényegében megtettük az alkalmazkodást kívánó paraméterek listázását is.

Korlátozott azon kaktuszok száma, amelyet télállónak nevezhetünk a hazai éghajlaton. Csakis olyan kaktuszok maradnak meg, amelyeknek származási helyén is hasonló körülmények uralkodnak.

Ezek többsége pedig az Opuntia nemzetségből kerül ki. Van még néhány Cylindroopuntia, Echinocereus, Escobaria is, amely minden takarás nélkül átvészeli a téli hideget. Azonban ha kicsit is féltjük növényünket nem árt télre némi végelemmel ellátni, hogy biztosabbak legyünk, hogy átvészeli a téli megpróbáltatást.

Ahogy a régi kaktuszos mondás is tartja: nem a fagytól kell félni, hanem az olvadástól...

Saját tapasztalat

Több éve rendelkezem szabadban tartott kaktuszokkal, azaz télállókkal. A sziklakertemben többnyire Opuntiak és Clyndropuntiak vannak, de néhány Echinocereus, Escobaria is kint telel.

A Gymnocalycium bruchiit is kint merem már hagyni, bár első évben csupán egy kis hajtással próbálkoztam, s mivel az simán átvészelte a téli megpróbáltatásokat, a két telepből az egyiket kint hagytam.

Az Opuntiakat méretüknél fogva, természetesen nem tudom védelemmel ellátni, mivel akkorára nőttek, hogy ez ma már lehetetlen, viszont az Echinocereusokat, Escobariakat és a télálló Agavékat is mindig ellátom egyfajta csapadékvédelemmel, azaz takarom őket, ezzel is több esélyt adva a túlélésre.

A Clyndropuntiak kleiniaevel volt egy rossz tapasztalatom. Az első növény ebből a fajtából csupán egy telet élt túl, a másodikat már nem bírta. Nem adtam fel, újravásároltam. Kettőt is. Ezek már remekül érzik magukat. Gyönyörűen elágaztak, emiatt viszont nem tudtam védelemmel ellátni, s már nem mertem kint telelteni, így első két évben ősszel kiástam és tavasszal kiültettem. Pincében teleltettem. Harmadik évben viszont már annyira megnőtt, hogy egyszerűen lehetetlen volt kiásni és bevinni, ezért kint hagytam. Mivel nem volt nagyon kemény tél, gond nélkül átvészelte, s nyáron már virágzott is. Azóta is kint van, s virágzik is.