Korábban már részletesen beszámoltam, hogy hogyan sikerültek első vetéseim. Most a vetés utáni teendő, a pikírozás következik.

A pikírozás kész türelemjáték, viszont elengedhetetlen, ha azt akarjuk, hogy az elvetett magok tovább fejlődjenek. Hiszen a vetés során a kaktuszmagok nem egyenletesen kerülnek a talajra, így olyankor hegyén-hátán és elég sűrűn nőnek ki.

Pikírozni általában a vetést követő évben szoktam. Hagytam kicsit nagyobbra nőni a magoncokat, s így kicsit erősebbek is lettek.

1. Talaj előkészítése

Mivel a pikírozási hely is egy átmeneti állapot a kaktuszok számára, erre tökéletesen megfelel a háztartásban is fellelhető, kiürült műanyag tálca, amely nem átlátszó, s amelynek az alját pedig több helyen kilyukasztottam.

A kis magoncoknak ekkor még speciális talajkeverékre van szükségük. Egy rész kaktuszföldhöz (ami saját keverésű: 1/3 rész általános virágföldből, 1/3 rész szürke perlitből, 1/3 rész apró kavicsos sóder-homok, s némi kő-tégla törmelékéből áll) egy rész fehér perlitet is hozzáadok.

A fehér perlitet – ugyan én nagyon nem kedvelem, mert egy sóhajtástól is elszáll a fele az ültetőkanálból – ugyanakkor a kaktuszpalánták különösen imádják, s nagyobb a megmaradási arány is. Legalább is az én tapasztalatomban.

A tálca felét megtöltöm a talajkeverékkel, aztán szórok a földre egy kevés, hosszan lebomló táp-granulátumot. Szerintem a magoncoknak az első időszakban mindenképp több tápanyagra van szükségük. A tápszert befedem még földdel. Kicsit lenyomkodom és már pikírozásra készen is áll a talaj.

2. Eszközök

A pikírozáshoz semmilyen különleges eszköz nem szükséges, csupán egy olyan botra van szükségünk, amellyel lyukakat tudunk fúrni a talajba. Erre én egy saslik pálcát használok.

Könnyen beszerezhető, használat után eldobható. Emellett az egyik vége hegyes, így könnyű vele lyukakat furkálni a talajba.

3. Magoncok szétszedése

Ha már az ültető közeget és az eszközt is előkészítettem, akkor a magoncokat szedem szét. Óvatosan, hogy minél kevésbé sérüljenek.

4. Maga a művelet

Mielőtt nekifognék a pikírozásnak, enyhén lepermetezem a talaj tetejét. Ugyan a víz ilyenkor nem igen ajánlott, viszont tapasztalatból tudom, hogy ennyi nem is árt, s így sokkal könnyebb lyukakat fúrni, illetve a fehér perlit sem száll el, mint a gondolat.

S innen már tényleg csak a türelmünket kell előszedni. A pálcával kis lyukat fúrunk a talajba, s ebbe helyezzük bele a magoncot.

Sorra egymás után mindegyiket – vagy legalábbis az életképeseket. Figyelve arra, hogy kellő, de nem túl nagy távolságot hagyjunk a két magonc között.

Arra sem árt ügyelni, hogy egyenes sorokba ültessük a kaktuszcsemetéket. Ez általában nekem nem szokott sikerülni, de azért így is megnőnek a magoncok!

Arra azért számítsunk, hogy nem mindegyik fog megmaradni. Általában nem túl nagy már ilyenkor a veszteség, de úgy tartják, hogy 20%-uk nem éri meg a nagyobb kort. Szóval ezzel kalkulálni kell.

A kipikírozott magoncokra is érvényes az a szabály, hogy egy hétig nem locsolom, hogy a sérülések begyógyulhassanak.

Nyáron, kiteszem őket a szabadba – akárcsak a többi kaktuszt. Viszont kicsit gyakrabban locsolom őket.