2011 nyarán Nyíregyházán jártam, az ottani kaktuszkiállításon. Az egyik gyűjtőnél bukkantam rá néhány sulcorebutiára. Valahogy megragadtak. Az egyik gyűjtő olyan lelkesen beszélt erről a fajtáról, hogy szinte „gusztust“ kapott az ember hozzá.

Nemcsak a nyíregyházi kiállításon ragadott már meg a sulcorebutia szépsége, hanem a MKOE-nek a budapesti, nyári kiállításán is vásároltam egy gyönyörűségeset, amely éppen akkor virágzott, káprázatos sötét lila virágai voltak.

A nyíregyházi kiállításon pedig csak további „dózist“ kaptam a sulcorebutiák szépségéből. S további két példányt vásároltam ott, amit hazaérve, néhány nap múltán a kutyánk kicsit megrágott. Aztán persze a Latis-gyűjteménnyel is bekerült hozzám egy pár. De már sajnos azok sincsenek meg. Viszont a MKOE-kiállításon vásárolt Sulcorebutia rauschii mai napig megvan.

Észak-Kelet Bolívia magas hegyvidéke a természetes élőhelye. A nemzetség nevét a latin sulcus (barázda) szóból kapta, mivel a növény dudorai és areolái hosszanti barázda választja ketté.

Gömb vagy enyhén megnyúlt, kis termetű növények. A fajok egy része erősen sarjad és répagyökeres. Besüllyedt tetejűek. A bordák csavartan lefutók, állszerű dudorokra tagoltak.

Az areolák a dudorok felső részén képződnek, nagyok a növény méretéhez képest. Az areolák közelében a dudorok ráncosak. A dudorokat és areolákat hosszanti barázda választja ketté.

A tövisek nem horgasok, sugár vagy taréjszerűen szétterülnek. Középtövisek ritkán képződnek.

A virágcső általában csupasz, elvétve képződik a pikkelyek mellett szőrzet. A termés gömb alakú, megérve az alap mellett hosszirányban felreped. A magok sapka alakúak, a maghéj fekete színű. Ezeket gyorsan kell elültetni, a jó csírázás érdekében.

A Sulcorebutiából nagy mennyiségű élőhelyi begyűjtés történt, emellett nagyon könnyen kereszteződik, s pont emiatt érdemes csak megbízható helyről beszerezni.