Az ismert télálló kaktuszok mellett számos olyan szukkulnes is létezik, amely minden gond nélkül átvészeli az itteni hideg évszakot. A sziklakertemben is jópár található ezek közül, a nagy kedvencem a Sempervivum.

Sziklakertek kedvelt kiegészítő növényei ezek. Igazán változatosak és mutatósak a télálló kaktuszok mellett. Az alább tárgyalt növények a legismertebbek közé tartoznak, ennél jóval szélesebb a télálló szukkulensek palettája. A sziklakertbe pedig számos más növény is kerülhet ezeken kívül is.

Varjúháj (Sedum)-félék

Sziklakertemben is akad pár fajtája. A varjúhájfélé nagyon széles fajtagazdag pozsgás évelő növény, amelyeknek megél a hazai éghajlaton is. Fél tucat fajuk őshonos a Kárpát-medencében. Hazánkban főként napos dolomit-sziklagyepeken találjuk őket. Ízük csípős (innen kapta nevét a széles körben elterjedt Sedum acre faj; acer=éles, csípős [lat.]), azonban megszárítva elvesztik ízüket. A legtöbb faj igen jól tűri a hosszantartó szárazságot és a magas napfénytartamú, kitett helyeken is megtalálja az életfeltételeit.

A varjúhájak számára a több hónapos szárazság és a rendszertelen vízellátást sem jelent problémát. A tél közeledtével víztartalmuk jelentős részét elveszítik, felálló hajtásaik elhevernek, a levelek fonnyadttá válnak, színük megváltozik. Egyes fajok a leveleik nagy részét levetik és rügyeket fejlesztenek, amelyek azonban megállnak a sarjadás fázisában.

Kövirózsa (Sempervivum)-félék

Nagyon kedvelem ezt a sziklakerti kiegészítő és rendkívül ellenálló, szolid és szerény szukkulenst. A néphiedelem Jupiterrel kötötte össze, mert a növény állítólag megvéd a villámlás, mennydörgés s tűz ellen, s így lett a villámlás istenének növénye. Jupiter szakállának is szokták nevezni.

Ezen hiedelemből fakadóan sokan a ház tetejére ültették a sempervivumokat, hogy az védje a villámlástól, viharoktól. Oly annyira elterjedt ez a hiedelem, hogy Nagy Károly rendeletileg előírta a kövirózsa ültetését.

A „védelmi funkciója“ mellett gyógyító hatást is tulajdonítanak neki, sebekre ajánlják.

Nos ha ez igaz, akkor a házunk igencsak meg van védve, hiszen számos sempervivum található a kert különböző helyein, elsősorban a virágágyásokban.

Rendszertanilag azonban a varjúhájfélék családjába tartoznak. Vastagok, húsos, színes levelekkel rendelkeznek, amiket tőrózsából fejlesztenek. Száraz, vékony talajon, napos, meleg helyen fejlődnek legjobban.

Évelők, több évig is remekül elvannak, s szaporodnak. Június-július hónapokban hozzák mutatós rózsaszín vagy sárga virágaikat. Álernyő virágzatuk kifejlesztése után a virágzó egyedek elpusztulnak, de sarjlevélrózsákkal vegetatív úton tovább élnek és szaporodnak (azaz ún. monocarpicus növények, mint számos aloé-faj is). Ivaros úton, magvak által is terjednek.

Jól érzik magukat kövek között, sziklahasadékokban, vagy akár 2-4 cm-es talajon is a kisebb fajok. Ezt csak alátámasztani tudom: nem egyszer fordult elő, hogy az éppen rossz helyen növő sempervivumot kivettem, majd csak letéve a kőperemre, rövid időn belül meggyökeresedett és remekül elvolt.

Egyes fajok mindössze 2-3 cm magasak (virágzási időszakon kívül), néhány faj a 20 cm-es magasságot is elérheti. Általánosan jellemző, hogy tőrózsát (rozetta) alkotó, húsos leveleik vannak.

Nem kimondottan kedvelik a szárazságot, de nagyon jól elviselik.

Télen, a télálló kaktuszokhoz hasonlóan veszítenek víztartalmukból, leveleik fonnyadttá, petyhüdtté válnak és összetöpörödnek. A levélrózsa összecsukódik és ráborul a központi rügyre.

Egyes fajok apró bolyhokat, ezüstös szőröket viselnek, amelyek a víztaszító tulajdonságuknál fogva védik a növény központi részét. A világoszöldtől a sötét bordóig, minden árnyaltban megtalálhatóak.

Kristályvirág (Delosperma)-félék

Délkelet- és Kelet-Afrika lakói, közel 100 fajuk ismert. A mi éghajlatunkon télálló fajok Afrika legdélibb részén élnek. Bár télállóságuk foka nem éri el bennszülött pozsgásainkét, mégis figyelemreméltó, hogy ezek a növények az afrikai kontinensen egyáltalán fagytűrők lehetnek.

Ebben szerepe van a Dél-Afrikában Kelet-Nyugati irányban végighúzódó óidei táblás hegységeknek (pl. Drakenberg-hegység). A jégkorszakok idején az Antarktisz jege a mainál sokkal északabbra terjedt, ma is jelentősen hűtik áramlatai a déli és nyugati partokat. A kristályvirág-félék az elmúlt néhány 100 000 évben nyerték el azon tulajdonságaikat, amivel ellen tudnak állni a télnek, holott ma már jóval enyhébb az éghajlat élőhelyükön. Télen a takarást meghálálják.

Kristályvirágom volt ugyan, de sajnos nem maradt életben, hosszú ideig. Cserépben is próbálkoztam tartásukkal, de így sem jártam sok szerencsével.

Kutyatej (Euphorbia)-félék

A kutyatejfélék (Euphorbia) nemzetségébe nagy számú faj (2160) tartozik, amelynek csak egy része szukkulens. Számos fajuk a szukkulens testfelépítésben odáig ment, hogy összekeverhető a kaktuszokkal, ezek az afrikai fajok azonban nem télállóak.

Néhány fajuk azonban elviseli teleinket. A növények nevüket ragadós tejnedvükről kapták, ami mérgező az ember számára. Virágaik kicsinykék, a sziromleveleknek tetsző képződmények valójában módosult levelek.

A szabadban áttelelő fajok télen sok levelüktől megválnak. Jellemző bíbor, pirosas téli elszíneződésük. Ezen a környéken 45 fajuk létezik. Ezek többsége enyhén szukkulens jelleget mutat. Tejelő fűnek is hívja a népnyelv. Leveleik állása váltakozó, átellenes, ritkán örves.

Nyáron a növények levele kékes, ami az erős napsugárzástól védi őket. Hasznos sziklakertbe való ültetésük, mivel a csigák nem szeretik ezeket a mérgező növényeket.

A képen is látható Euphorbia myrsinites a sziklakertemben is megtalálható. Nagyon ellenálló fajta, szinte mindent elvisel. Egyedüli hátránya invazív jellege. Magvait szinte szétlövi, s nagyon könnyen ki is kelnek, így adott pillanatban már kezd gondot okozni egy sziklakertben. Amúgy nagyon mutatós.