Kis méretű, lassú növekedésű kaktuszok, apró, de tündéri virágokkal. A Turbinicarpusokról a Pán Péter meséből a tündér, Csingiling jut mindig eszembe.

Imádni való ez a nemzetség: aprók, jellemzően bohókás tövisekkel, és igazán gyönyörű, törékeny, finom virágocskákkal. Gyűjteményembe fokozatosan kerültek be. Ma már nem tartoznak ugyan a kedvenceim közé, de sokáig azok voltak, s még mindig azért van néhány belőlük.    

A Turbinicarpus nemzetségnév jelentése két idegen kifejezés – a latin turbo, melynek jelentése csiga, forgó, örvénylő, valamint az ógörög karpos szó, melynek jelentése termés – összevonásából jött létre. A nemzetségnév tehát a csavarodott kúpos, gömbölyded csiga alakú termésformát adja vissza.

A Turbinicarpus nevet először Curt Backeberg használta (eredetileg Strombocactus al-nemzetségként, 1936 körül), majd Franz Buxbaum & Curt Backeberg emelték nemzetségi rangra 1937-ben. A nemzetség típusfaja (és az egyik korai leírás) valójában Echinocactus schmiedickeanus, amelyet Friedrich Bödeker írt le (Z. Sukkulentenk. 1928). Később ezt a taxont sorolták át és végül Turbinicarpus schmiedickeanus néven szerepel.

A nemzetség taxonómiája hosszú ideje mozgalmas, sok átnevezéssel. Sokszor változott a besorolásuk. Több Turbinicarpus-típusú taxont korábban Echinocactus, Strombocactus, illetve több más nemzetség alá is soroltak.

A nemzetség modern revízióját Davide Donati végezte (a munkák 2003 körül kezdődtek, majd Donati–Zanovello könyv/revízió 2004/2005 körül jelent meg), ez egy jelentős áttekintés volt a Turbinicarpus-szempontból.

Élőhely

Az összesen 20-30 fajból álló Turbinicarpus nemzetség Mexikóban őshonos, de az Egyesült Államok déli részén is akad néhány belőlük. Ha biztosra akarunk menni akkor Mexikó San Luis Potosi, Guanajuato, Nuevo Leon, Querétaro, Hidalgo, Coahuila, Tamaulipas és Zacatecas államait keressük fel.

Turbinicarpus fajokat természetes közegükben olyan helyeken találhatjuk meg, amely más növény számára elviselhetetlen lenne, szikár-sziklás, mészköves, homokköves területeken. Akár olyan mészkővénákon is megélnek, amelyek tisztaságuk miatt szinte teljesen fehérek.

Leírás

A Turbinicarpus nemzetség fajaihoz kis méretű, lassan növő, gyakran gömbölyded kaktuszok tartoznak.

Általában 2-8 cm magasak, vannak azonban ennél néhány centivel magasabbak is, de ennél nagyobbakat nemigen találunk a nemzetségen belül. Nagyon ritkán érik el a 10 cm-t.

Rendszerint magánosak, ritkán sarjadnak (pl. T. gracilis ). A testük lapított vagy szabályos gömb alakú, de kissé megnyúlt is lehet. Világoszöld, kékeszöld, szürkés-zöld színűek.

Répagyökerük van, ami sok mindent meghatároz. Természetes élőhelyükön ennek köszönhető, hogy a kies, sziklás területeken is képesek megmaradni. S ezért is érzékenyek a túlöntözésre is.

Nincsenek szabályos bordái, helyettük szabályos vagy szabálytalan spirálalakban helyezkednek el az areolák, melyek csúcsa gyapja, idős korára pedig teljesen csupasz lesz.

A nemzetség egyik meghatározó és feltűnő jelensége a tövisei. A tövisek a fehértől a feketéig igen változatos színűek, csúcsuk azonban többnyire sötétebb. Areolánként 1-15 darab tövis található. Puhák, hajlékonyak és rugalmasak. Hosszuk az igen csekély 1-2 mm-es hosszúságtól a 25-30 mm-ig igen változatos, keresztmetszete pedig kör alakú. Alakjuk is igen változatos, lehet egyenes, hajlott, ugyanakkor szabálytalanul tekeredhet is. Többek közt talán töviseik is hozzájárulnak közkedveltségükhöz.

Megragadó apró vagy közepes méretű virágai a növény gyapjas csúcsrészéből bújnak elő. Ezek fehér, sárga, rózsaszín vagy piros színűek. Ritkán egyszínűek. A virágok hossza és átmérője 1-5 cm körül van.

A jellegzetes alakú termés 3-5 mm magasak és szélesek, zöld színűek. A magok barnák vagy fekete színűek, s nagyjából 1 mm méretűek.

Tartásuk

Szeretik a közvetlen napfényt, tűző napot. Talajuk jó vízáteresztő, kavicsos legyen, amelyhez mindenképp keverjünk mészkövet. A szokásos talajkeverékhez több kavicsot, mészkövet, perlitet keverjünk.

Fagyérzékenyek, 5–10 °C alatt hosszabb ideig nem bírják. Teleltetni ugyanúgy kell, mint a kaktuszok többségét, azaz száraz, hűvös helyen, természetesen locsolás nélkül.

Nagyon lassan nő, ezért a türelem se árt melléjük, viszont kis helyen elférnek.

Érdekességek

Sok faj veszélyeztetett, mert élőhelyük erősen korlátozott, és a gyűjtés miatt természetben ritkulnak. Több Turbinicarpus az IUCN Vörös Listán is szerepel.

A gyűjtők általában magvetéssel szaporítják őket, de gyakran oltják is lassú növekedésük miatt (pl. Myrtillocactus vagy Echinopsis alanyokra).