Permetezés – a kötelező védelem
Szerintem minden növénytartó kicsit babonás, ezért én sem merem elkiabálni, hogy már egy ideje nem találtam kártevőt a gyűjteményemben. Ez csak a rendszeres és tudatos permetezésnek köszönhető.

Kezdő kaktusztartóként nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget a kaktuszaim permetezésének. Ennek elég sok növényem látta kárát és életét. Csak akkor permeteztem, ha már baj volt, s sok esetben ez már késő is volt. Azonban a helyes kaktusztartás egyik fontos pillére a rendszeres preventív permetezés.

Tavasszal a kaktuszok szabadba kerülése után - egy kellemes hőmérsékletű napon, amikor a szél is kevésbé fújdogál - mindenképp lepermetezem a növényeimet Actarával, a kártevő rovarok és Dithannal pedig a gombásodás ellen. Ez kötelező rítus, hogy ha esetleg valahol mégis lennek lárvák vagy rejtőző kártevők, akkor azokat elpusztítsam ezzel, s így valamelyest védelmet nyújtsak a téli pihenő alatt legyengült kaktuszaimnak. Ugyanezekkel a permetszerekkel ősszel, a téli pihenő előtt is megismétlem a védekezést.

A permetezésnél vegyük figyelembe mindenképp a hőmérsékleti viszonyokat. Túl meleg vagy túl hideg napon inkább ne permetezzünk. Ha esőre áll az idő - s a növényeink szabad ég alatt vannak - akkor is halasszuk ezt el.

Két-három éve valóban már nem bukkantam kártevőkre, viszont a gombásodás gyakran okoz gondot, főleg esősebb nyarak során. Nyáron, a kertem egyéb növényeinek permetezése során gyakran előfordul, hogy a kaktuszokat is átpermetezem - mondván, ha már elő van véve a permetező, akkor nem kerül semmibe - persze a kaktuszoknak megfelelő permetszereket használva.

Arra is figyeljünk, hogy hosszabb ideig ne használjuk ugyanazt a szert, váltogassuk azokat gyakran. Permetezés során mindig egyszerre használom a rovarölőt és a gombaölőt.

Télen, a kaktuszok nyugalmi ideje alatt, soha ne permetezzünk, még üvegházban sem. Ha kártevőkre vagy valamilyen megbetegedésre bukkanunk egy növénynél, akkor azonnal különítsük el az érintett kaktuszt, s kizárólag azt az egyedet a megfelelő permetszerrel „gyógyítsuk".

Ami nálam ugyancsak „szentírás", hogy újonnan beszerzett/kapott növény soha nem kerülhet be egyenesen a gyűjteménybe. Fontos a két-három hetes karantén, a gomba- és rovarölős permetezés. Ezeket a növényeket általában át is szoktam ültetni, így a gyökerüket is megvizsgálom. Ha ezek után nem látok rajta semmilyen elváltozást vagy rovart, akkor az elkülönítőből átkerülhetnek a többiek közzé.

Permetezésnél mindig védjük a saját egészségünket is, s csak kizárólag megfelelő védőöltözetben végezzük.

 


Még nincsenek megjegyzések. Hozzászóláshoz regisztráció szükséges.