A „levágott levelű” Haworthia truncata
A Haworthia truncata igazán különleges alakú. Ahány laikus meglátja, azonnal rákérdez, hogy miért van levágva a teteje ennek a növénynek. Ezen mindig jót derülök…

Haworthia truncata gyűjteményem alaptagjának számít, nagyon régóta megvan. Arra viszont már nem emlékszem, hogy honnan szereztem be. Tudni való róla, hogy roppant lassan nő, s ezt a tényt én is alátámasztom, hiszen legelőször 2009-es fényképeimen tűnik fel (bár ha jól emlékszem ennél sokkal régebb óta megvan már), s azóta ugyan hozott sarjakat, de nem túl sokat, de nem sieti el a növekedést.

 

Teljes nevén Haworthia truncata „Schönland", s 1910-ben írták le ezt a fajtát először. A család az Aloaceae-hoz tartozik.

Dél-afrikából, dél-nyugati területről, Western Cape Kis-Karoo területről származik, Oudtshoorn területről. A félig terméketlen Kis-Karoo, a Swartberg-hegység és a déli tengerparti síkság határát jelző hegység között terül el.

A Haworthia nemzetség nevét az angol botanikus Adrian Hardy Haworth (1767-1833) után kapta. A fajtanév, azaz a „truncata" szó pedig a latin „truncatus" szóból ered, amely „levágott, csonkát" jelent. Vagyis már magában a fajtanévben is utalnak arra, amit a laikus szem is megcsodál: a határozottan levágott, szinte megcsonkított növényt.

 

Szinonímái:

  • Hawhorthia truncata Schoenl.
  • Haworthia truncata spp. truncata

 

 

Leírása

A Hawhorthia truncata a bokrok árnyékában nő, igen ritkán szabadon és nem más növény társaságában. A növény nagy része megbújik a talajban, s csupán a levelei csúcsai látszanak ki a felszín alól, így nagyon nehéz észrevenni őket. Ez a fajta életmód kiváló védelmet biztosít a növény számára. Aszályos időszakban pedig teljesen visszahúzódik a földbe, s szó szerint csak a teteje marad a földfelszín fölött.

Szár nélküli növény közepes növekedésű. Attól függ, hogy milyen fajtáról van szó, lehet egyedülálló, vagy éppenséggel könnyebben hoz sarjakat.

Leveleiről külön ejtsünk szót, hiszen ezek teszik különlegessé. Valóban úgy néznekk ki, mintha a tetejét valaki durván levágta volna. Emellett nem rozettásan rendeződnek el, hanem legyezőszerűen, egymásra. A levélméret és annak vége nagyon különbözhet fajtánként. A felületen szemölcsök találhatők, s a tompa vég áttetsző.

Kimondottan alkalmas ez a Haworthia az ablakban való tartásra. Ugyanis itt elegendő fényt kap, hogy fotoszintetizáljon, viszont nem égeti meg a nap. A japán termesztőknek köszönhetően számos változatos és különleges variánsát sikerült létrehozni.

 

A száraz évszakban a húsos gyökér beljebb húzza a talajba a növényt, hogy ezzel védje meg a naptól és forróságtól. Húsos, függőleges, ráncos gyökér nagy erőfeszítésekre képes, és másként néz ki, mint a nedvszívó gyökerek. Ugyancsak érdekesség ennél a fajtánál, hogy ez a gyökér egyfajta csatornát hoz létre a talajba, hogy megkönnyítse a növény ki és be mozgását. Például, a nedves időben ezek a zsugorodó gyökerek megtelenek nedvességgel, s helyet teremtenek a talajban, aztán a föld teljes kiszáradása után, ezen gyökerek nagy része elhal, s ezzel elegendő hely képződik, hogy a növény lejjebb kerüljön.

 

Tartása

 

Nem nehéz nevelni, viszont nagyon lassan nő. A Hawortia nagyon érzékenyen reagál a tartási körülményekre, s ennek megfelelően változik a levelei színe, hossza, formája, mérete s a növekedés ütemét is ez befolyásolja.

Mivel hajlamos a gyökérrothadásra csakis jó vízelveztő, homokos talajt igényel. Gyakran, akár évente is át kell ültetni, ugyanis a gyökerei egy része mindig elhal, s akár rothadásnak is indulhat, ezért is igényel többször friss földet. Ha átültetjük figyeljünk oda, hogy kissé mélyebb cserépbe kerüljön, hogy a gyökereinek legyen elég helye.

Akárcsak a pozsgások többsége, a növekedési időszakban igényli a gyakoribb öntözést, viszont hagyni kell kiszáradni két locsolás között. A pihenőidőszaka alatt sem száradhat ki teljesen.

Nyáron hűvösebb és árnyékos helyen kell tartani, mivel csak így marad meg az eredeti zöld színe. Ha közvetlen napsütésbe kerül teljesen besötétedik, s akár meg is éghet.

Fagyérzékeny, s huzamosabb időn keresztül nem viseli el az 5 foknál alacsonyabb hőmérsékletet. Ha száraz a talaja, akkor esetleg kibír egy rövid ideig tartó gyenge fagyot, -5 fokig.

Szaporítani magokkal, szétültetéssel, levél- és gyökérdugványokkal is lehetséges. Általában akkor lehet szétültetni, ha már az új hajtások egyharmada az eredeti növénynek. Szétültetés során, természetesen ugyanolyan növényt kapunk, míg a magvetéssel a növény hibridizálódhat.

 

Ismert fajtái:

Haworthia truncata var. maughanii cv. Murasake

Haworthia truncata var. maughanii cv. Yukiguni

Haworthia truncata cv. Lime Green

 


Még nincsenek megjegyzések. Hozzászóláshoz regisztráció szükséges.